Kiderült, hol folytatja: rejtélyes MI-készüléken fog dolgozni az Apple nemrég távozó kulcsembere
Újabb neves taggal bővül a Bloomberg információi szerint az a csapat, mely a ChatGPT fejlesztőjének első hardvereszközén dolgozik.
Újabb neves taggal bővül a Bloomberg információi szerint az a csapat, mely a ChatGPT fejlesztőjének első hardvereszközén dolgozik.
A CyberRunner nevű mesterséges intelligenciát svájci mérnökök fejlesztették ki. Működésének pontossága a betanítás folyamán exponenciálisan növekedett, végül pedig legyőzhetetlenné vált egy olyan játékban, amelyhez nem elég annyi, mint a sakkban – érteni kell a fizika törvényeit is.
Míg Európa a mesterséges intelligencia szabályozásában, az Egyesült Államok a fejlesztésében jár élen. A népszerű modellek, szolgáltatások szinte mindegyike Amerikából jön, ám aki alaposabban körbenéz, a világ minden táján találhat ígéretes, érdekes megoldásokat.
Egy mesterséges intelligenciával dolgozó új rendszerrel a jövőben könnyebben lehet majd kiszűrni az emberben azokat a genetikai mutációkat, amelyek megbetegedést okozhatnak.
Azt állítja a The New York Times, hogy az OpenAI, valamint a vele szoros partnerségben lévő Microsoft ellopta a cikkeiket a nyelvi modelljei betanításához – ez pedig nekik komoly károkat okozott, ezért perelnek.
Mennyiségi mellett minőségi változásokat is hozhat a hétköznapokban használt technológiák terén a következő év. Két olyan dologgal jövünk, amelyek az előttünk álló évben várhatóan mindannyiunk életében kisebb-nagyobb változásokat hozhatnak. Fókuszban az okostelefonokat talán leváltó készülékek és a mesterséges intelligencia, a minden korábbinál aprócskább összetevőkből álló chipek, valamint az eddiginél gyorsabb mobil- és wifi-hálózatok. Amelyek persze nem is állnak igazán messze egymástól.
Folyamatosan fejlesztik, bővítik a Midjourney képgeneráló mesterséges intelligenciát. A legújabb (alfa) változat fotorealisztikussága elvarázsolta az internet népét.
Meglepő következtetésre jutott egy több országon átívelő kutatás: azoknál, akiknek mesterséges intelligencia segíti a munkáját, mentális problémák léphetnek fel.
Csendben önálló alkalmazásba csomagolta a mesterséges intelligenciát a Microsoft, ha androidos, már ön is letöltheti a Copilotot.
A rendszer ugyanis pontosan ezekből tanul, így titkaink is belekerülhetnek a legújabb verziókba.
Míg Európa a mesterséges intelligencia szabályozásában, az Egyesült Államok a fejlesztésében jár élen. A népszerű modellek, szolgáltatások szinte mindegyike Amerikából jön, ám aki alaposabban körbenéz, a világ minden táján találhat ígéretes, érdekes megoldásokat.
Egy nagysebességű kamra, egy lézersugár és a mesterséges intelligencia hármasa válthatja ki a fonendoszkópokat. A Glasgow-i Egyetem kutatói azt is bemutatták, hogyan.
Úgy hírlik, valami érdekes tevékenységre fogja be a Google a Gemini mesterséges intelligenciát: az Ellmann kódnevű projekt elmesélné vagy inkább feldolgozná a felhasználó életét. Vannak, akik ezt ijesztőnek tartják.
Hogy mi értelme van mesterséges intelligenciának, egy chatbotnak egy elektromos kerékpáron, az kérdéses, mindenesetre az Urtopia cégnek van ilyesmivel felszerelt modellje.
A Norse Atlantic Airways és az Avinxt norvég cégek azon dolgoznak, hogy a jövőben biztonságosabb és gyorsabb legyen a repülőgépek karbantartása. A tervek szerint több héten át tartó feladatot tud majd elvégezni a gépük alig néhány óra leforgása alatt.
A retina alapos vizsgálatával nemcsak azt lehet megmondani, ha valaki autizmusban szenved, hanem azt is, hogy milyen súlyosak a tünetei. Erre képeztek most ki egy mesterséges intelligenciát.
Imagen Editornak nevezte el a Google hasonló szövegalapú képgeneráló, pontosabban képszerkesztő eszközét, amelynél szöveges parancsok és egy kis vázlat is elegendő lehet a fotók szerkesztéséhez.
Mintha csak valami modern köntösbe öltöztetett Sim City lenne, de ezúttal igazi robotokkal: egyetemi kutatók MI-szüleményekkel népesítettek be egy képzeletbeli falut, hogy lássák, mi történik ilyenkor.
A külföldi turistákra gondolva vezetnének be a szöuli metrón egy mesterséges intelligenciával támogatott valós idejű fordítási szolgáltatást, amelynek köszönhetően nyelvtudás hiányában is egyszerűen lehetne kommunikálni a személyzettel.
2023 sztárja lett a mesterséges intelligencia (AI), ki-ki vérmérséklete szerint kezdte el félteni tőle az állását vagy lelkendezett az előretörése miatt. A nagy hype közepette nehéz volt azonban megfelelően értékelni azt, valóban meddig jutott az AI ebben az évben, és mi várható jövőre. A McKinsey egy szakértőjével igyekeztünk rendet tenni a nagy AI-káoszban, Ruben Schaubroeck elmagyarázta azt is, miért nem tudta volna ezt a cikket most megírni a mesterséges intelligencia.